Elektromos biztonsági tippek gyerekeknek

Az, hogy a gyerekek mire képesek, és milyen módon lepnek meg minket, vagy épp hozzánk ránk a frászt, talán túlságosan is sokrétű. Nem tudjuk Önöket minden eshetőségre felkészülni, de van pár tanácsunk, hogy mire érdemes odafigyelni, ha a gyerekek védelméről, vagy épp tanításáról szól.

Az első, és legfontosabb feladatunk, hogy tegyünk mindent a gyerekek által elérhetetlen helyre. Ez egy idő után nehézkessé válhat, amikor a gyerek már magasabb, és elér mindent. Ha nincs szem előtt valami, akkor nagy eséllyel nem is kíván egy telefontöltővel, vasalóval vagy hajszárítóval játszani. Alapvető szabály, hogy ha nem látja, akkor nem is érdekli!

A konnektorokban helyezzünk el konnektorvédőt, amit ma már minden elektronikai boltban lehet kapni. Olcsó, egyszerű a használata, és azt már le sem kell írni, hogy milyen hasznos, ha a gyerek nem tud belenyúlni a fali csatlakozóba.

- Használjunk kábelrendezőt olyan helyeken (számítógépes szoba, nappali, konyha), ahol több különböző elektromos eszköz van egyszerre jelen.

Tanítsuk meg a gyermekünket, hogy a víz és az elektromosság nem jó barátok! Tanítsuk meg jól, hiszen ezt néha még a felnőttek is elfelejtik.

- Az Élő otthon rendszerünkkel távolról is ki tudjuk kapcsolni az elektromos eszközeinket, ráadásul egész áramköröket tudunk áramtalanítani.

Nagy viharok alatt, a megelőzés érdekében húzzuk ki a falból a nem használatos dolgainkat, az esetleges tűzesetek megelőzése érdekében.

 

Személyes tapasztalat, hogy nem tudunk mindig mindenhol ott lenni. Bízzunk a gyerekekben, de nem túlságosan, mert az unatkozó gyerekek nagyon leleményesek.

Az elővigyázatosság és a felkészültség életeket menthet!

Balázs


facebook  Megosztom Facebookon


Ezeket olvasta már?

Vissza

Kérdezze munkatársunkat!

Irodánk

Helpdesk