Anya mindent tud

Ha ellátogat a Sen.se Mother honlapra, akkor az első dolga az lesz, hogy nagyon meglepődik. A terméket „mint anya, csak jobb” mondattal fémjelezték, ami kicsit merész. A cég azt állítja, hogy az „Anya” fantázianevű kütyü tud mindent, amit egy anyuka is a háztartásban, csak ez még annál is jobban. Érdekes!


„Anya” úgy néz ki, mint egy kis szellem. A villódzó LED szemekkel elsőre egy kicsit ijesztő is lehet. Nem kell azért megijedni nagyon, mert nem a legrosszabb rémálmunk válik valóra. Épp ellenkezőleg! Az eszköz hihetetlenül hasznos lehet a háztartásban.

De mit is csinál „Anya”?

Ő egy statisztikákat analizáló, adat megjelenítő „life-coach”, aki minden nap motivál minket, hogy többek és jobbak legyünk, vagy épp a napi teendőinkra emlékeztet csak úgy, mint egy igazi anya. Nem irányítja a már meglévő Élő otthon rendszereket, de vele el lehet felejteni azt a jó pár egyetlen funkcióval rendelkező eszközt, amikre még szükségünk lehetne.

„Anyaához" olyan apró külső szenzorokat lehet csatlakoztatni, amiket szinte minden otthoni használati tárgyra rá lehet tenni. Ajtókra, fogkefére, gyógyszertartóra, ágytakaróra vagy épp a kulcscsomónkra. Nevük: Motion Cookie!


Az alap csomagban 4db Motion Cookie van, de ezek külön is megvásárolhatóak. Egy "Anya" 24 ilyen szenzort tud kezelni, és mindegyikből egyenként értékes adatokat nyerni.

Az összeállítás, és az internetre kapcsolódás után már el is kezdi „Anya” az adatokat gyűjteni. Innentől kezdve számtalan statisztikát tud készíteni a napi rutinunkról, figyelmezteti az időseket, hogy vegyék be a gyógyszereiket, és azt le is tudja ellenőrizni. A gyerekeket emlékezteti, hogy mossanak fogat, és ha érzi, hogy lusták vagyunk, akkor küld egy figyelmeztetést, hogy keljünk fel a kanapéról, és menjünk el legalább sétálni. Főleg, ha szép az idő!


Összességében van okunk várni „Anyára”. Csodás kis furcsa eszköz ez, és a platformnak ugyan még sokat kell javulnia, de a fejlődés mértékének szinte semmi sem szabhat határt. A cég tervezi, hogy több eszközt lehessen csatlakoztatni hozzá, és hogy még okosabbá tegyék „Anyát”.

VIDEO - angol nyelven:

Forrás: https://sen.se/store/mother/

Balázs


facebook  Megosztom Facebookon


Ezeket olvasta már?

Vissza

Kérdezze munkatársunkat!

Irodánk

Helpdesk